Úton Toscana felé

2008 július 20. | Szerző: panyopanni |

2008. július 9., szerda

A nap a készülődés jegyében telt. /már hétfőn elkezdtem összekészíteni a ruhákat, kimostam, átvasaltam őket, elrendezgettem, átgondoltam magamban, melyikre lehet szükségem és melyikre nem…/ Nem könnyű feladat, mivel bármelyikre rá tudtam volna bólintani, de a táska méretei végesek voltak. És a praktikum sem utolsó szempont.

Rossz érzéssel hagytam itt a Családot. Mintha nem 6 napra mennék, hanem legalábbis 6 évre. Mindent igyekeztem elmondani. Mire lehet számítani, mit hol lehet fellelni. Mintha nélkülem megállna az élet idehaza.

Ditti jött értem fél 10 körül. Nála megnéztünk egy Róma-útifilmet, bár igencsak fél szemmel-fél füllel. Én rettentő álmos lettem, 11 óra körül nagyon tudtam volna aludni, de Ditti csomagolt; majd levittük a pakkokat az autóba, hogy hajnalban már csak indulnunk kelljen.

Fél 12 körül feküdtünk le, de nem tudtunk aludni. Eléggé stresszelt az a tudat, hogy „aludni kell, bizony, aludni kell, hogy le tudjuk vezetni az 1000 km-t…”, ráadásul előtérbe kerültek az alvási szokásainkkal kapcsolatos ellentétek: Ditti csak fénynél, esetleg tévénél tud aludni, én meg csak sötétben és csendben. Ezért egyikünk sem aludt igazán.

 

 

 

2008. július 10., csütörtök

 

Talán másfél-2 órát sikerült végül pihennünk, 4 óra 20-kor pedig ébresztett az óra. Csöpi sütött nekünk rántott húst, ily korai órán már ő is talpon volt. Gyors kávé, zuhanyzás és indulás!

5 órakor már úton voltunk. Én vezettem, Völkermarktnál váltott engem Ditti. /ez már majdnem Klagenfurt, tehát majdnem az út fele/

Nem éreztem fáradtságot, sem a 2 óra alvás, sem a csaknem 500 km nem fárasztott le. Leginkább a fenekem fájt a sok üléstől, más bajom nem volt.

Kétszer-háromszor megálltunk, enni, pisilni, tankolni, elgémberedett testünket átmozgatni kissé…

Amikor átléptünk Olaszországba, amolyan romantikus-szívdobbanásos érzésünk támadt. Ugyanez az érzés kerített hatalmába, amikor Emilia-Romagna tartományt elhagyva Toscanaba értünk. Pedig az autópálya semmit sem változott, mégis a tudat ott motoszkált a fejemben: a napsütötte Toscanában vagyunk!!!

Az olasz autópályán jóval többen autóztak, főként a Gonars-Udine utáni szakaszon, egészen Padováig. Ez egy kb. 100 km-es rész, feltorlódott kamionokkal, rengeteg személyautóval. Viszont ácsorognunk, dugulnunk nem kellett, a sor fegyelmezetten haladt a zsúfoltság ellenére is. A kamionok szépen, sorba rendeződve mentek a külső sávban, nem előzgettek, nem próbáltak meg kiugrálni helyükről.

Bolognát elhagyva már nagyon izgatott lettem, sokkal inkább, mint korábban az úton. Firenze közelsége hatott rám ilyen erővel. Jártunk már itt Dittivel, 2001-ben 10 napon át csodáltuk Itáliát, és mindenképpen Firenze volt az akkori út fénypontja: korábban ilyen hangulatos, magával ragadó, múltat idéző várost még nem láttam sosem. Most tudtuk, mire számítsunk, az én fejemben pedig nagyjából még a térkép is összeállt: felidéztem, merre van a Santa Croce, hol a Duomo, hol a Ponte Vecchio…

Éppen 12 óra elteltével, délután 5 órakor érkeztünk a campeggióhoz. Internazionale Camping Firenze-Bottai. Rendben átvetttük a bungaló kulcsát /én kommunikáltam le az ügyet olaszul, már amennyire…/, leparkoltunk a kis ház előtt, és kidőltünk.

Főztünk estebédet: csigatésztát üveges makaróni szósszal. Viszonylag korán lefeküdtünk, nagyon jólesett a pihenés. A fejem egészen elalvásig zúgott.