Véget ér az út…

2008 július 22. | Szerző: panyopanni |

Reggel 6 órakor már indulásra készek voltunk. Rendeztük a számlát a kempingben, visszaadták az útlevelemet /jelképes, ám fontos kellék egy ilyen úton/, és irány Budapest!

A hazaút amúgy mindig gyorsabban elröppen, ezt már kicsi gyerekként is megfigyeltem. Végig a “nagy találkozás” járt a fejemben: vajon mit szól majd a kislányom, ha viszontlátjuk egymást. 6 nap telt el azóta, hogy eljöttem otthonról.

Valahol Győr környékén járhattunk, amikor lesújtott a hír: meghalt Kolonics György. 36 évesen, igazán, fájdalmasan fiatalon…

Délután fél 6-kor álltunk meg a ház előtt, a gyerek éppen az udvaron játszott a Férjemmel. A kis manó észrevett, mosolygott, majd teljesen természetesen kézenfogott, hogy menjünk be. A nappaliban elővette a Boribon és a 7 lufit, mutatta, hogy üljek le mellé és fellapozta a könyvet. Rettenetesen zúgott a fejem, de láttam a gyerek arcán a lelkesedést: Boribon Anyával, hú, ez nagyon izgalmas lesz!

A fejemben még az itáliai képek nyüzsögtek, de automatikusan jöttek a szavak: “Boribon bánatosan nézte a felhős eget…”